Nyáron megkezdődik a 3-as metróvonal káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése.

Nyáron megkezdődik a 3-as metróvonal káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése. A Főpolgármesteri Hivatal arról számolt be az MTI-nek, hogy Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egyetértett azzal, hogy elindítsák a 3-as metróvonal északi meghosszabbításának tervezését.

A Tanácsot kormány és a Fővárosi Önkormányzat tavaly novemberben hozta létre a fővárost érintő ügyek intézésére.

Februárban a főpolgármester támogatásával a Fővárosi Közgyűlés a tervezési munkák megkezdéséhez nettó 1,2 milliárd forintot biztosított a fővárosi költségvetésben.

Ezt követően a nettó 2,899 milliárd forint értékű tervezői keretmegállapodás keretében megkezdődött a feladatok lehívásának előkészítése. A beruházó BKK a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. és a VIKÖTI Kft. konzorciumával kötött szerződést a projekt megtervezésére 2018 őszén. A KFT-hez köthető többek között a „A Velencei-tavi partfal komplex fenntartható rehabilitációja” című, KEHOP-1.3.0-15-2016-00015 azonosító számú projekt engedélyeztetési és kiviteli tervezési feladatainak elkészítése keretében Környezeti Hatásvizsgálat elkészítése.

A napokban megjelent írásbeli konzultációs felhívás alapján a most megrendelendő tervezési feladatok tartalmazzák

az Újpest-Központ és Káposztásmegyer, Megyeri út közötti metróvonal engedélyezési terveit,
a szükséges létesítési engedélyek megszerzését,
az esetleges uniós támogatáshoz elengedhetetlenül szükséges részletes megvalósíthatósági tanulmányt,
valamint a XV. kerületi önkormányzat kérésének megfelelően egy esetleges rákospalotai szárnyvonal kiépítési lehetőségének vizsgálatát.
A tervezési munka az írásbeli konzultációs eljárás lezárulta után, várhatóan 2019 nyarán kezdődhet – áll a közleményben.

A beruházás során a jelenleg Kispest és Újpest között húzódó metróvonalat északi irányba egészen Káposztásmegyerig nyújtják meg. Ennek során többek közt létre jön négy új közbenső metróállomás, többek közt a váci vasútvonalon fekvő Rákospalota-Újpest vasútállomásnál is kiépül egy metrómegálló.

A 3-as metró új végállomása a Megyeri út és a Külső Szilágyi út találkozásánál lesz, a Jégpalota szomszédságában, ahol egy vasúti megálló is létrejön a váci vonalon. Itt egy intermodális csomópont épül ki, mely összekapcsolja a 14-es villamos, a 3-as metró, a váci vasút, a helyi buszok állomásait.

A beruházás mindezek mellett magában foglalja a Megyeri út külön szintű átvezetését a Budapest-Vác vasútvonal alatt. Ez a közút járdával, kerékpáros átvezetéssel vezeti át a forgalmat a vasút túloldalára, ahol a Dunakeszi út található.

Megosztás

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .