430 milliós elvonás

Cserdiné Németh Angéla-Orbán kifoszt minket

Cserdiné Németh Angéla a kerületünk független polgármestere Facebook bejegyzésében mondja ki. Az elvonások nem az önkormányzatot, hanem az itt élő embereket károsítják.

A kerület kifosztása nem kormányzás. Most mégis, újra azt látjuk, hogy aljas és sunyi módon vesz el újabb 430 millió forintot Orbán Viktor a Tizenötödik kerületiektől. A legutolsó 2020-as határozatával (a Kormány 2067/2020. (XII. 31.) határozata) visszavonta ugyanis a kerületbe tervezett Lelki Egészségközpont teljes támogatását.


A legutolsó tavalyi Magyar Közlöny (itt: https://bit.ly/3pUOMx0) 120. oldalán megjelent egy gyáva és sunyi mondat. Ez: „A Kormány visszavonja a H2. 1. mellékletében foglalt táblázat 3. sorát.” Képzeljék, milyen bátor ember az, aki így jelenti be azt, hogy újabb pénzt vesz el a rákospalotai, pestújhelyi és újpalotai emberektől. Ez a megjelölt sor ugyanis nem más lett volna, mint a pszichiátriai ellátás fejlesztése a Lelki Egészségközpont kialakításával. Ez most akkor nem lesz.


Orbán Viktor úgy döntött szembeszáll a rákospalotaiakkal, a pestújhelyiekkel és az újpalotaiakkal, miközben a kormányának és képviselőinek a feladata a segítségnyújtás lenne. A miniszterelnököt és a mindezt némán tűrő helyi párttársait azonban nem érdekli más, csak a politikai bosszú, a büntetés és a rombolás.


Amit újra és újra látunk, az nem más, mint a szabad települések, kerületek és a főváros kifosztása. Orbán Viktor dönthetett volna másképp, Lehoczki Ádám, Szalay Kornél Géza és Pintér Gábor pedig felléphetnének azért, hogy a pártelnöküktől ezt a pénzt a többivel együtt visszaszerezzék. Ők azonban a politikai bosszút választották a kerület helyett.


Az elvonások nem az önkormányzatot, hanem az itt élő embereket károsítják. Nem fogjuk hagyni, hogy ezzel a büntető hadjárattal rosszabb helyzetbe hozzák az itt élő 80 ezer embert. Figyeljenek ránk a következő hetekben!

Egészségügy

Megosztás

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .