Nem fideszes? Akkor nincs lové – mondja az önkormányzat

A kerületi Önkormányzat szerint továbbra is arcra adják a fejlesztésekre adható támogatásokat. A XV. kerület megint elesett egy halom pénztől.

Ismét politikai alapon diszkriminálva osztottak ki kormányzati támogatást az önkormányzatoknak. Előbb „az átlagosnál rosszabb pénzügyi helyzetben lévő”, 25 ezer főnél népesebb városok önkormányzatai között osztottak szét 23 milliárd forintot, majd a fővárosi kerületek jutottak összesen közel 9 milliárd forinthoz útfelújítás, földutak leaszfaltozása céljából, most pedig 26 milliárdot osztottak szét “önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására”. A kormány minden esetben gondosan figyelt rá, hogy a XV. kerület, valamint a többi, ellenzéki vezetésű fővárosi városrész ne jusson forráshoz.

Hirdetés

Pedig a Belügyminisztérium a pályázat februári meghirdetésekor 6 milliárd forintos keretet említett, míg az eredmények kihirdetésekor az hangzott el, hogy több mint négyszer ennyit, majdnem 26 milliárd forintot osztottak szét. Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár még ki is hangsúlyozta: az 1498 pályázó 95,73 százaléka, 1434 település kap összesen több mint 25,8 milliárd forintot.  Az államtitkár kiemelte, hogy a legnépszerűbb pályázati elem a belterületi utak felújítása volt, erre 1220 önkormányzat nyert el forrást, de lehetett sikeresen pályázni bölcsődék, óvodák, rendelők felújítására is.

Azt az államtitkár már nem mondta el, hogy gondosan ügyeltek rá: az ellenzéki pályázók a sikertelen 5 százalékba essenek. A fővárosból kizárólag olyan kerület nyerhetett – V., X., XII., XVI., XVII., XX., XXIII. -, ahol nem ellenzéki politikus a polgármester. Ráadásul a nem kifejezetten szegénynek számító V. és XII. kerület az összes pályázó közül a legtöbb forrást, 60-60 millió forintot nyerte el.

A XV. kerület a Rákospalota-Kertvárosban futó Kemény István utca felújítására pályázott – sikertelenül. A kiírás szerint amennyiben a benyújtott pályázat egyébként megfelelő, de forráshiány miatt nem támogatják, úgy a pályázó tartaléklistára kerül. Az elutasítás indokát tartalmazó elektronikus levél azonban november 30-ig érkezik meg az önkormányzathoz.

A fentiekből jól látszik, a kormány néhány hét alatt közel 60 milliárd forint támogatást adott önkormányzatoknak – ebből azonban 0, azaz nulla forint jutott a XV. kerületbe. Nem elég, hogy a járvány következményei és a kormányzati elvonások 3,5 milliárd forinttal csökkentik a XV. kerület költségvetését, a támogatások elosztásával is az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat sújtják. Azonban az elmaradó fejlesztések minden itt élőt rosszul érintenek, nemcsak az ellenzéki szavazókat.


Megosztás

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .