“Szülői” kézbe került az együttes

Tavaly decemberben nagyszabású műsorral ünnepelte a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes a húszéves jubileumát. Akkor még nem sokan sejtették, hogy a Körülölel című gálaelőadás egy korszak végét jelenti majd.

A tavalyi év végén ugyanis váratlanul elköszönt az együttestől Sikentáncz Szilveszter művészeti vezető, az együttes utolsó tíz évének meghatározó egyénisége. A rákospalotai táncosok egyesületének gyors megoldást kellett találnia, és az átmeneti időszakra két tanárukat, Józsa Tamást és Marosy Gerdát bízták meg a művészeti vezetői teendőkkel. Azóta több mint három hónap telt el, s mivel időközben a művészeti vezetői posztra is kiírták a pályázatot, melyre Gerda és Tamás is pályáztak, feltételezhetően nemcsak a június végéig tartó átmeneti időszakban, hanem az elkövetkezendő egy évben is párban fogják irányítani az együttes életét. További részletek az xvmedia.hu oldalon olvashatók.

Érdekel minket az ön véleménye is