Még hétfőn visszahívhatják az alpolgármestert

Még hétfőn visszahívhatják az alpolgármestert, akit ugyan kizártak a Fideszből, de a rákospalotai költségvetés ügyében hetek óta a kormánypártokkal működik együtt.

Ha ma sem lesz büdzsé, a kerület nem omlik össze, de számos fejlesztés elmaradhat vagy megakadhat, jóléti szolgáltatástól eshetnek el a helyi lakosok az újabb politikai csatározás miatt. – írja az index.hu

 

 

Németh Angéla és Lamperth Mónika

A helyi polgármester, Németh Angéla a Facebook-oldalán mindössze azzal kommentálta az elmúlt hetek eseményeit: „a felelősség azoké a politikai kalandoroké, akik politikai bosszúhadjáratukkal egy egész kerületnek ártanak”. Az Indexnek azt mondta, nem róla mint polgármesterről szól ez a vita, hanem a kerületben élőkről, és miután ő a kerületben élőkért felel, csak az érdekli, hogy számukra biztosítsa azokat a vállalásokat, amelyeket a költségvetési javaslat tartalmaz. Ami Victorné dr. Kovács Judit visszahívását illeti, Németh Angéla elmondta: miután az alpolgármester semmilyen fórumon és módon nem jelezte kifogásait, észrevételeit a költségvetés kapcsán sem annak tervezésekor, sem azóta, értetlenül állt azelőtt, hogy nem szavazta meg a javaslatot, amelyről korábban együtt tartott tájékoztatót is. Németh Angéla azt is mondta, hogy miután ezt a viselkedést az együttműködés felmondásaként tudja csak értelmezni, kénytelen visszahívni Victornét, illetve erre javaslatot tenni.

Megosztás

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .