Home / Rendőrségi hírek / Szándékosan gyújtotta fel

Szándékosan gyújtotta fel

A rákospalotai lakástüzet csak egy 12 éves kisfiú élte túl, őt a rendőrök mentették meg.

A rendőrség ügyeletére 2020. november 23-án hajnali 3 órakor érkezett bejelentés, hogy Budapest XV. kerületében, a Pázmány Péter utcában egy épület kigyulladt. A segélyhívásra hét egységgel indultak a helyszínre a budapesti rendőrök; a rákospalotai járőrök négy perc alatt az égő házhoz értek, ahol a tetőről egy kisfiú segélykiáltását hallották. A járőrök a 12 éves gyereket levették a tetőről, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

Az égő épületből néhány perccel később tűzoltók eszméletlen állapotban egy nőt és egy férfit hoztak ki; a kisfiú nagyapja a helyszínen, a nagyanyja a kórházban vesztette életét.

Mivel a tűzeset kapcsán felmerült az idegenkezűség gyanúja, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály több emberen elkövetett emberölés bűntett miatt rendelt el nyomozást.

A nyomozók azonosították a tűz okozásával gyanúsítható 51 éves M. Andrást, akit november 23-án délben Újpesten elfogtak. Elszámoltatása folyamatban van.

Frissítés

A helyszínen tartott tűzvizsgálat és az adatgyűjtések kapcsán felmerült az idegenkezűség gyanúja, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály több emberen elkövetett emberölés bűntett miatt rendelt el nyomozást. A tűzvizsgálatnál kutyát is bevontak a leégett ház átvizsgálásához, és a keresőkutya több helyen égésgyorsító jelenlétét jelezte.

A nyomozás adatai szerint a családnak munkáltatójuk biztosított lakást az épületben, mellettük szintén egy alkalmazott lakott; az 51 éves férfinek főnöke szívességből engedte meg, hogy a ház egyik részéből kialakított lakásban lakjon. A tűz előtti nap a tűzben elhunyt nagyszülők panaszkodtak munkaadójuknak a férfire, hogy ittasan átment hozzájuk, kiabált és dörömbölt. Később M. András munkaadójával is összeveszett, majd a gyanú szerint másnap hajnalban tüzet gyújtott a család lakása melletti garázsban.

Hozzászólások

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Mi a gond az albán pékségekkel?

Nem felelnek meg a Magyar élelmiszerkönyv szabályainak az albán pékségek tésztái, az üzemeltető cégek pedig megkerülik a munkaügyi szabályokat – írja a Magyar Nemzet. – vette észre a Mandiner Septe József, a Magyar Pékszövetség elnökének kijelentését, aki a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában tájékoztatta a hallgatókat. Mint az elnök részletezte, az inkriminált vállalkozások. Az elnök nem dicsérte az albán pékségek hozzáállását

Hozzászólások