Tovább megy az anyázás a Facebookon

A kerület egyik fideszes képviselője felháborodva írt az egyik helyi, jobbosnak mondható Facebook csoportba a Csokonai színház évad nyitó előadásáról. Szerinte LMBTQ, és mindenki szégyellje magát. Erről mi is írtunk

Nem mellesleg az előadás zártkörű volt és oda a képviselő úr is meg volt hívva. Nagy vitát váltott ki az előadásáról szóló bejegyzésével, majd csendben visszavonult, de ma előjött és mindenkit, aki nem értett egyet vele, balos trollnak nevezte. Ö. mint képviselő.

Szalay Kornél Géza

Úgy tűnik, hogy betalált a posztom, hiszen megmozgatta az ország baloldali troll seregének legalább felét! A kommentjeiknek ugyanúgy kb. semmi köze nem volt a poszthoz, mint a 444-es igen gyenge cikknek, de legalább kommentelgettek, kínosan röhögcséltek. Azt hiszik attól, hogy durván személyeskednek néhány tucatnyian, attól már igazuk is lesz, pedig az igazság mégcsak nem is többségi kérdés. És a sószóró… Elég nevetséges… Több lett volna a művészet benne, ha a szakállas és bajszos bácsira félmenyasszonyi ruha helyett sárga ruhát, négy kereket és villogót, valamint hótolólapátot raknak… Az legalább karantén idején is télen szórta a sót! Ennyit a lopakodó baloldali LMBTQ-lobbiról! Vajon hány millióba került ez a „remekmű” az adófizetők pénzéből? Inkább fordították volna a 224-es busz mentésére, vagy a járdák sózására a téli fagyokban!

Természetesen a színház ügyvezetője Beke Károly is hozzászólt a poszthoz

Köszönöm, hogy részt vett a tegnapi, zárt körű esten, Képviselő Úr! Úgy, ahogy az alább kommentelő képviselőtársa is. Azt nagyon őszintén sajnálom, hogy ezek szerint semmit nem értettek meg az előadásból, aminek amúgy semmi köze az említett társadalmi kérdéshez. A társulat hazánk legjobbja a műfajában, Magyarország egyik legjobb karnagyának vezetésével, aki történetesen a Zeneakadémián doktorált. A darab a karanténban megváltozott étkezési szokásainkról szól, nem másról. Biztos a sok-sok idegen nyelv és az egyedi jelmezek megzavarta Önt és társait, azért kevernek oda is politikai témát, ahol nincs. A darab értékét nem más növeli, mint az, hogy legközelebb pont a miniszterelnök részéről tegnap átadott Magyar Zene Házában kerül műsorra február 13-án, itt tud rá jegyet venni: https://magyarzenehaza.com/esemeny/soharoza-dalok-a-kamrabol. Gondolom, az Ön logikája szerint akkor a Liget Budapest Program is az LMBTQ propagandát támogatja. Tudja, erről szól egy mondás bölcsességről és csendről. Végezetül: grafikailag nekem is tetszik az 1960-as plakát. Tudja, hogy mi a baj vele? Akkor éppen cenzúra volt. Ez most nincs, szerencsére. Jöjjenek máskor is, szívesen látjuk, viszont ne keressen ott ügyet, ahol nincs. Inkább élvezze azt, hogy olyan minőségű előadások jelennek meg a kerületben, mint a tegnapi. Gondolom, a Magyar Zene Házába Ön és a követői szívesen vesznek rá jegyet! Erre biztatom azokat, akik Önnel ellentétben nem is látták a darabot!

Megosztás

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .