Hogyan változnak a szabályozások a karantén után

A XV. kerületi önkormányzat összefoglalta, hogyan változnak szabályok, nyitva tartások a kerületben a járványhelyzet enyhüléséhez igazodva.

Cserdiné Németh Angéla polgármester döntései, valamint a kormányzat lépései következtében az élet több területén változnak a veszélyhelyzetre meghozott szabályok. Azt is jelezzük, ha valahol érvényben maradnak korlátozások.

Karantén: ennyien kényszerültek hatósági karanténba

Május 18-ig a kerületi lakosok közül 326-an kerületek karanténba. Ebből 26 fő beteg, 32 fő esetében a betegség gyanúja merült fel, koronavírussal fertőzött személlyel 85-en kerületek kapcsolatba. A hatósági karanténba kerültek több mint fele, 183 fő külföldről érkezett haza.

Újraindult a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálata

Május 18-án elindult ismét a személyes ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán (1153 Bocskai u. 1-3.). A nem az ügyfélszolgálaton intézhető ügyek esetében időpontegyeztetés szükséges az érintett a hivatali ügyintézővel.

Ismét működnek a szakrendelések

Folyamatosan elindulnak a szakorvosi rendelések Rákos úti rendelőintézetben. A pácienseket kizárólag telefonon, előre egyeztetett időpontban lehet fogadni, amelyet meg kell előznie egy személyes találkozás nélküli telefonos vizitnek. Amennyiben ennek keretében az orvos személyes vizsgálatot is szükségesnek tart, időpontot ad a betegnek. A laborvizsgálatra beutalóval lehet érkezni, és a labor naponta maximum 80 főt fogad. Ezzel kapcsolatosan itt találhatják dr. Buzna Andrea főigazgató tájékoztatóját.

Bölcsődék, óvodák: teljes újraindítás

Június 2-tól megnyílnak az önkormányzati bölcsődék és óvodák a XV. kerületben. Az ügyeleti rendszer megszűnik, minden egészséges gyermek látogathatja az intézményeket. Két óvoda később nyitja meg kapuit: a Hétszínvirág Összevont Óvoda Bújócska Tagóvodája – konyhafelújítás miatt – június 15-től, az Újpalotai Összevont Óvoda Napsugár 2. Tagóvodája – fűtésfelújítás miatt – június 29-től tudja fogadni a gyermekeket, a két tagóvodába járó gyermekek addig közeli intézményekbe járhatnak. Részletek a bölcsődei ellátásról itt, az óvodák újranyitásáról itt olvashatóak.

Újra szabad a játék a játszótereken

A kerületi játszóterek május 16-tól ismét látogathatók. A játékok, eszközök fertőtlenítése megtörtént. Mindenki saját felelősségére használhatja a játszótereket, betartva a távolságtartási szabályokat. Fontos, hogy a tizennyolc év feletti szülők, hozzátartozók csak maszkban tartózkodjanak a játszótereken, a terekhez kapcsolódó sportfelületeken. A 65 év felettiek továbbra se menjenek ki a játszóterekre.

Sportlétesítmények: nyitás előtt

Az önkormányzat tulajdonában lévő XV. kerületi sportközpontok (Budai II. Stadion, Szántóföld úti és Vasgolyó utcai sportközpont) legkésőbb június 2-án megnyitják kapuikat – meghatározott feltételek betartása mellett. A Széchenyi utcai Tanuszoda – az uszodagépészet felújítása miatt – várhatóan 2020. szeptember 1-jétől fogadja a használókat.

Nyári táborok: csak napközis rendszerben

Az önkormányzat június 22. és augusztus 14. között megszervezi a nyári napközis tábort. A napközis tábor nem a megszokott helyén (Budai II. Stadion) lesz, hanem – előreláthatóan – három kerületi általános iskolában. A tábor igénybevétele a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménybe részesülők számára ingyenes, a többi igénybe vevőnek az étkezésért kell fizetni. A Csokonai Kulturális Központ is készül a nyári táborok megtartására, de a telephelyek a vonatkozó Kormányrendelet értelmében egyelőre zárva tartanak. Fontos:

Idősellátás: egyelőre az otthonmaradás a jelszó

Az idősek klubjai egyelőre zárva maradnak.

Piacok: változás

A piacok látogatási rendje május 23-tól megváltozik. Szombatonként megszűnik az idősek részére biztosított idősáv, vagyis mindenki megkötés nélkül veheti igénybe a XV. kerületi piacok szolgáltatásait a szombati nyitvatartási idő alatt.

Megosztás

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .