Mégis csak mehetnek nyaralni a gyerkőcök

Hiába nincs költségvetés, az önkormányzat Németh Angéla polgármester vezetésével megoldotta, hogy idén is 2500 gyerek nyaralhasson Siófokon és Bernecebarátban. Lesz erdei iskola is.

Mint arról már beszámoltunk a XV. kerületi önkormányzat az el nem készült költségvetés okán milliókat buktak az állami támogatás elmaradása miatt. Úgy tűnik a kerület polgármestere Németh Angéla talált megoldást, így lesz nyaralás a gyerkőcöknek. Szerencsére

A XV. kerületi önkormányzat elfogadott 2019-es költségvetés híján is megtalálta a módját annak, hogy a kerületi gyerekek idén is elmehessenek a siófoki és a bernacebaráti táborba, megszervezik az erdei iskolákat is, a táboroztatás pedig a családoknak ugyanannyiba kerül majd, mint tavaly – jelentette be pénteken Németh Angéla polgármester, aki döntéséről az érintett intézményeket is tájékoztatta.

 

Fotó: XV Média, Vargosz
Fotó: XV Média, Vargosz

A tervezett munkákat ugyan nem lehet maradéktalanul elvégezni, Siófokon elmarad például a tető és az elektromos rendszer felújítása, a támfal megerősítése, Bernceberátiban pedig a kazáncsere, ám a táborok biztonságos működtetéséhez szükséges karbantartást az önkormányzat munkatársai idén is elvégzik, így a szülők nyugodtan küldhetik a gyerekeket, akik 2019-ben is gond nélkül nyaralhatnak majd mindkét helyen – hangsúlyozta a kerület első embere.

Németh Angéla már korábban jelezte, bár a táboroztatás önként vállalt feladat, amelyre elfogadott költségvetés híján papíron nem jut pénz, az önkormányzat mindent megtesz, hogy kiemelje a politikai csatározásokból a kerületi gyerekeket, és idén is biztosítsa számukra a nyári táborozás élményét, döntését pedig csak erősítette az a számtalan megkeresés, amelyet az aggódó családoktól kapott. Ezek után vizsgálták meg az önkormányzat szakemberei a helyzetet, és találták meg azt a megoldást, amely – nehézségek árán ugyan – de lehetővé teszi a táborok megszervezését.

 

Megosztás

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .