Már csak egy hét, és itt a Kéktúrázás napja!

Október 9-én magyar természetjáró rekordra készülnek a hazai kéktúrázók, egy nap alatt, a teljes  Országos Kékkör útvonalát bejárva mintegy 2580 km-t fognak közösen gyalogolni, 143 szakaszra bontva a területet.

Egy túracsoportban maximum 50 fő kirándul majd egyszerre az Országos-, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli- és az Alföldi Kéktúra kijelölt túraútvonalán.

Már háromezren regisztráltak az ősz legnagyobb közösségi túrarendezvényére, de a szervező Magyar Természetjáró Szövetség még egy hétig várja azokat a túrázókat, akik ezen a jelesnek ígérkező napon együtt túráznának társaikkal az Országos Kékkörön.

A túraesemény honlapján a tematikus és a klasszikus szakaszokra is lehet még jelentkezni. Bár  a fő-, és nagyváros közeli szakaszok már megteltek, de az alföldi és a dél-dunántúli túrákon még vannak szabad helyek.

Az ingyenes túranappal a szervezők elsősorban a kéktúrázásra, az ennek szó szerint teret adó Országos Kékkörre és a természetjárásra, mint az egyik legegészségesebb szabadidő eltöltésre kívánják felhívni a figyelmet.

Magyar Természetjáró Szövetség

Megosztás

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .