Nem ér véget a Hősök úti rendelő kálváriája

Arold Peter 

Most éppen a gyermekfogászat teteje ázott be és egy helyi dolgozó elmondása szerint az armatúrákból is folyt a víz. A rendelő beázásairól itt írtunk.

Erről a kerület egyik kormánypárti önkormányzati képviselője számolt be oldalunk közösségi csoportjában. Lehoczki Ádám úr az elmúlt 6 hónapban előszeretettel posztolgatott az összes kerületi csoportba, de többször is kapott hideget-meleget, mert politikai érdekeinek megfelelően használta a szabad bejegyzések lehetőségét.

Most kivételesen egyetértek vele, de csak addig, amíg a felelősök megnevezését szeretné elkérni.

Mint ismeretes hosszú hónapokat csúszott a felnőtt és a gyermek fogászati rendelő átadása. Többször beázott, ezért a rendeléseket ki kellett költöztetni és a kerületben szétszórni.

Nem öröm ez az ott lakóknak, de én végkép nem értem, hogy miért kellett ragaszkodni a lapostetőhöz, mint ahogy azt sem tudom, hogy a képviselő úr ott volt-e személyesen és szemrevételezte-e a helyzetet, ugyanis bejegyzését úgy kezdet, hogy

BEÁZOTT a Hősök útja 3. szám alatti háziorvosi rendelő. Egy ott dolgozó elmondása szerint a gyermek fogászat mennyezete leszakadt, az elektromos armatúrából víz folyik. A rendelőt lezárták, várhatóan hétfőn is zárva lesz.


Megosztás

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .