Nökkel erőszakoskodott

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen kétrendbeli garázdaság vétsége és szexuális erőszak bűntett kísérlete miatt.

A  rendelkezésre álló adatok szerint az egyelőre ismeretlen férfi 2019. június 10-én hajnali 2 óra 40 perc körül a IV. kerületben az Óceánárok utcán odalépett egy hazafelé sétáló nőhöz, akivel dulakodott, majd amikor a nő sikítani kezdett ekkor az elkövető elszaladt.

Az ismeretlen férfi 2019. július 13-án 0 óra 50 perc körül a XV. kerületben a Harsányi Kálmán utca közelében lévő vasúti töltés irányába egy hazafelé tartó nőt hátulról megtámadott, és erőszakoskodott vele, amikor a nő ellenállt a férfi elmenekült a helyszínről.

Az elkövető 2019. július 31-én 19 óra 20 perc körül a IV. kerületben a Homoktövis utcánál belekötött egy telefonáló nőbe, hogy fejezze be a telefonálást. A nő amikor segítséget kért a férfi elhagyta a helyszínt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a rajzon látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.

Megosztás

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .