Végső fázisába érkezett a Késmárk utca 20-22 szám alatti raktárépület elbontása. A helyére egy 6 ezer nm-es raktárcsarnok kerül. A bontásnál jelen lehetett kerületi portálunk is. A munkát a Kata Jako...
Lakhatási válság van és cselekedni kell – jelentette ki Tóth Imre alpolgármester, a Mindenki a Tizenötödikért frakcióvezetője annak kapcsán, hogy 2020-ban félmilliárd forintot fordít a lakáshelyzet ja...
A számítógép használó jól tudja mi az a scroll. De vajon azt is tudja, hogy mire jó azon kívül, hogy tekerhet vele az éppen nézett honlap impresszumáig. Egy Deep Sea (Mély tenger) névre keresztelt sc...
A Keresztelő Szent János Plébánia ünnepi programjai így alakulnak. A pestújhelyi plébániatemplom idén adventben, karácsonykor is várja a híveket, a karácsonyt meghitten várni kívánókat, az alábbi alka...
Immár 25 éve képviselő Király Csaba, ezért a vele készült interjúban nemcsak a választásról, a teendőkről, hanem a korábbi tapasztalatairól is kérdeztük. Az új XV. kerületi testület legtapasztaltabb t...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen kétrendbeli garázdaság vétsége és szexuális erőszak bűntett kísérlete miatt. A rendelkezésre...
Arold Péter választások Magyarország Újra „kesztyűbe bújik” és megmérkőzik az őszi önkormányzati választásokon a jelenlegi polgármester asszony – jelentették be pénteken. Pénteken közös sa...
Budapest Főváros XV. kerületi Polgármesteri Hivatala felvételre keres útügyi, közlekedési és közterület- fejlesztési ügyintézőt – közlekedésmérnöki, építőmérnöki vagy mélyépítő mérnöki végzettséggel; ...
A Fővárosi Törvényszék pénteken jogerősen elítélte becsületsértésért Pintér Gábort, a Fidesz XV. kerületi polgármester-jelöltjét. A másodfokú ítélet szerint Pintér politikushoz nem méltó módon beszélt...
Hiába nincs költségvetés, az önkormányzat Németh Angéla polgármester vezetésével megoldotta, hogy idén is 2500 gyerek nyaralhasson Siófokon és Bernecebarátban. Lesz erdei iskola is. Mint arról már bes...
Arold Péter Sokat olvastam a közösségi oldalakon, hogy mennyire zavaró és mellette ijesztő tud lenni a Katasztrófavédelem rendszeres morgató próbája. De meg kell érteni, hogy ez akár az életünket is m...
Állva gondolkodó A 444-hu portálhoz beérkezett olvasói levél. A képviselői testület többedszerre sem szavazta meg a kerület költségvetését. Ezért úgy tűnik elmarad a kerületi gyermekek nyári táborozás...
Nyáron megkezdődik a 3-as metróvonal káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése. A Főpolgármesteri Hivatal arról számolt be az MTI-nek, hogy Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a Főváros...
Nem lesz leépítés és mindenki megkapja a fizetését, olvasható az önkormányzat honlapján. A kerületi intézmények tájékoztatása után az önkormányzati cégek munkavállalói előtt is állományértekezleteken ...
A Veolia Energia Magyarország Zrt. integrálta az év végén megvásárolt CHP-Erőmű Kft. villamosenergia-kereskedelmi és virtuális erőmű üzletágát, ezzel a társaság tevékenysége immár a teljes értékláncot...
Szombaton rendezik a Hubayban a VIII. Rákospalota Kupa gyermek sakkversenyt. A meghívott vendég a 11 éves Gaál Zsóka, női FIDE-mester, kétszeres vb-ezüstérmes, korosztályos világranglista-vezető, rapi...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószerbűnözés Elleni Osztályának nyomozói öt embert elfogtak, több mint öt kiló heroint, három autót és több százezer forintot foglaltak le. A rendőrök 10 ezer ada...
Nem sikerült megalkotni a költségvetési rendeletet az előírt határidő utolsó napján, március 18-án Budapest, XV. kerületében. A városrész működése biztosított, ám a következmények súlyosak. A testület...
Még hétfőn visszahívhatják az alpolgármestert, akit ugyan kizártak a Fideszből, de a rákospalotai költségvetés ügyében hetek óta a kormánypártokkal működik együtt. Ha ma sem lesz büdzsé, a kerület nem...
A Nemzeti Múzeum lépcsőjén 50 éve önmagát meggyújtó, 17 évesen mártírhalált halt Bauer Sándorra emlékezett az önkormányzat a Rákospalotai Köztemetőben. “Egyszeri és megismételhetetlen csoda volt, és m...
A Száraznád utca 4-6. szám alatti új ügyfélszolgálatot februártól a Nádastó park felőli oldaláról tudják megközelíteni az érdeklődők. Februártól 1-jétől új helyen fogadja ügyfeleit a Polgármesteri Hiv...
Németh Angéla polgármester szívós munkája nyomán a vasúttársaság nekilátott felszámolni a hulladékhegyeket a kezelésében lévő területeken. Tavaly év végén elkezdte elszállítani az illegálisan lerakott...
Milyen, egy jó munkahely? Lássuk: Jól fizet. Van reggeli, ebéd és cigi szünet. (Jó! kávészünet) Ha sürgős és halaszthatatlan dolgunk van (fodrász, vagy el kell menni az autóért a szerelőhö...


















